Kisfiunk Bence Alex

Napló kisfiunkról Bence Alexről akit nagyon szeretünk és féltünk.

Bence Alex

Bence Alex

Friss topikok

Bence, a mosolygós kisfiunk és egy újabb ima felajánlás.

2011.03.06. 20:31 - czumbi

Tegnap hosszú és fárasztó napja volt Andinak, így ma reggel 9-re mentünk a kórházba. Miután Andit elvittem, hazajöttem és Anyuval elmentünk templomba. Abba a templomba mentünk ahova én gyakran szoktam menni, de az utóbbi időben szégyellem, de már rég nem voltam. A szentmise előtt értünk oda. Én bementem a sekrestyébe, hogy beszéljek a papunkkal, Miklós Atyával, aki egyébbként volt nálunk házat szentelni idén. Amikor nálunk járt, még Andi terhes volt, de már otthon feküdt. Elmondtam neki, hogy megszületett Bencénk és jelenleg koraszülött intenzíven van. Kértem Miklós Atyát a misén imádkozhassunk együtt a hívekkel Bence gyógyulásáért. A mise alatt az atya kétszer is megemlítette Bencét. Előszőr a mise elején amikor felajánlotta a szentmisét Bence Alex gyógyulásáért és másodszor a mise végén amikor az atya kérte a Jóistent, gyógyítsa meg Bencénket és utána együtt a hívekkel mondtuk "Hallgass meg Uram minket !". Nagyon megható és felemelő érzés volt hallani mennyien imádkoznak velünk, értünk és Bencéért. Köszönjük!

Ma nyugodt napja volt Bencénknek. Nincs változás az állapotában. A cukra ugyan kicsit felment, de kapott egy kis inzulint. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy megemelkedik a cukra, de ha nem megy le olyankor besegítenek neki a dokik. Sajnos széklete továbbra sincs. Andi azt mondja, a kis gubicsai már szinte kidomborodnak a pocakján. Egy másik koraszülött babán aki hasonló panaszokkal küzdött egy sebész orvos segített, megnyomkodta a baba pocakját és neki sikerült így beindítani a székletét. Andi azt mondta, lehet hétfőn megkérik ugyanazt a sebész orvost, hogy nyomkodja picit meg Bence pocakját is. Lehet ez majd segít elindítani a nagy dolgokat. 

Kisfiunk ma sokat mosolygott és amikor Andi lejátszotta a hangomat a diktafonról egészen felélénkült a kicsi száját és nyelvét is élénken mozgatta. Amikor megsimizta a karját és a vállát,ő erre úgy reagált, hogy felemelte a bal kezét. Attól tartott Andi, hogy kijön a kezébe vezetett csöve annyira megemelte. A vizelete is szépen ürül, nem akadozik. Hálát adunk a Jóistennek, hogy ismét rendben van ez az életfontos funkció. Este 6ra mentünk vissza a kórházba illetve egy kicsit később, mert útközben akartunk venni tejtartó dobozokat, sajnos eredménytelenül. Mivel indulás előtt magához vett egy kis üveg frissen fejt tejecskét felhívtuk még 6 óra előtt az osztályt várják meg Andit, ne adjanak Bencének tejet a korábbi fejésből. Így is történt, Bence a friss tejecskéből kapott néhány ml-t. 

Este megint beszéltem Andival. Az állapotában most sincs változás. Most is sokat reagált és megállapítottuk nagyon szereti a hangomat, mert valahányszor elindítja a diktafont nagyon élénken mozgolódott. Remélem hamarosan eltörlik a zárlatot és minden nap bemehetek hozzá. Szinte egy időben Bence születésével kezdődőtt az infulenza járvány és vezették be a látogatási tilalmat. Tudom nem tehetek mást mint várni, hogy elmúljon a járvány és újra feloldják a zárlatot, de az idő így sokkal nehezebben telik. Holnap reggel viszem Andit a munkahelyére, mert szeretnénk az ilyenkor szükséges papírokat elintézni és elmegyünk a háziorvosához is. Ki kell pihennie magát Andinak, mert nem sokat pihent egész hétvégén. Nekünk a hétvégén szinte nincs is idő ilyesmire, de nem is tudnánk nyugodt lelkiismerettel aludni, míg Bencénk távol a családi otthon melegétől egy inkubátorban fekszik. Remélem és imádkozom, hogy a várva várt pozitív jelek, eredmények előbb-utóbb sorra jelentkezzenek és Bencénk fokozatosan jobban lesz és végre kikerül az intenzív osztályról. Még addig biztosan sok idő kell elteljen, de bízunk a Jóistenben és imádkozunk eljöjjön az a nap. Most is vannak persze pozitív jelek, még ha nagyon aprók is aminek mi nagyon tudunk örülni, de sajnos visszaesések is amik bizony aggodalommal töltenek el. Így mi annak is nagyon örülünk, ha épp semmi lényeges változás nem történt és végig nyugodt volt vagy akárcsak aludt a kisfiunk. Az elmult két napban sokat mozgott, jóval többet mint korábban aminek nagyon örülünk és annak is hogy újra ennyire reagál az érintésre és a hangunkra.

Köszönjük a visszajelzéseket ! Nagyon jól esik amikor újabb ismerős, rokon jelentkezik a blogon keresztül és olvassuk, hogy rendszeresen követik az eseményeket. Sajnos nem tudom ígérni, hogy naponta többször jelentkezem, bár tehetném. Ma is csak estére jutottam oda, hogy írjak egy újabb beszámolót. Azért amikor van egy kis időm és vannak híreim igyekezni fogok megosztani ezen az oldalon.

Nem hagyhatom ki, hogy most is megköszönjem az imákat és együttérző sorokat. Nagyon sokat jelent nekünk és biztos vagyok benne, Bencénknek is.

Mindenkit puszilunk és mindenkinek kívánunk kellemes hetet !

Bence, Andi és Balázs 

A bejegyzés trackback címe:

https://bencealex.blog.hu/api/trackback/id/tr142716491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zitacs 2011.03.06. 21:27:34

Továbbra is rengeteg kitartást, hitet és szeretetet kívánok Nektek. Összeszorul a szívem, amikor ezeket a sorokat olvasom, de hiszem, hogy hamarosan minden jóra fog fordulni.
süti beállítások módosítása